Az ötödik gyermek várásának csodái.

A gyermekvárás élménye egy szóval: Áldás. Várakozás. Izgalom. Öröm. Ezek váltakoznak bennem/bennünk időről időre. Hiszen minden nap más-más élethelyzetet hoz már egy eddig hat fős családban. Az ötödik gyermek születése azért is izgalmas, mert bár tudjuk milyen a babavárás, mik várnak ránk a szülőszobán, de mégis minden gyermek egyedi és minden gyermek születése más.

Azt figyeltem meg, hogy amilyen a születésük volt, olyan a gyerekeink habitusa. Aki lassan és ráérősen született, az hordozza is ezeket a személyiségjegyeket születése után is. Aki viszont már a szülőszobán is két óra alatt megszületett, az az életben is nagyon fürge mindenben. Így én azt mondanám, hogy nemcsak az édesanya „rutinján” és „gondolkodásmódján” múlik a szülés, hanem a gyermeke személyiségén is.

Nekem nagyon változatos és különleges szülésélményeim voltak. Ugyanolyan változatosak, és különlegesek, mint a gyermekeink :).

Az első gyermekünk orvosok nélkül, Angliában, vízben született kb. 12 óra vajúdás után. Egy gyakornok-bába felügyelete mellett voltunk este 10-tól reggel 10-ig. Ott csak akkor hívnak orvost, ha nagyon szükséges. Magunkra hagytak minket a férjemmel (én 27 ő 30 éves volt) és mondták a szülésznők, hogy ha szükség van valakire, csengessünk. Teljesen más metódus alapján folyik ott egy szülés. A születés után egy nappal – ha nincs komplikáció – haza is mehet az édesanya. Ott se beöntést se gátmetszést nem végeznek, hacsak nem nagyon szükséges. Így nekem mivel ezekben első ízben nem volt részem, így a 2., 3., 4. gyermekeink is gátvédelemmel születtek. Ez hatalmas előny volt mindig a szülés utáni gyors felépülésben.

A fizikai erőnlét is fontos. Nem szabad eltespedni a szülés előtt. Jó tornázni és sokat sétálni. Minden, ami jól esik aktív vagy passzív sport terén, azt érdemes végezni. Ez egyedi mindenki számára. Segít abban, hogy szülés után is belebújjunk a régi ruháinkba és elfogadjuk magunkat a szülés utáni új alakunkkal. Hiszen mindenki megváltozik, ki itt ki ott, hiszen volt egy „kis albérlőnk a szívünk alatt”, aki nyomot hagyott bennünk.

Nekem sokat jelentett az is, hogy a férjem minden szülésnél jelen volt. Lelki támaszt jelentett. Ugyanakkor mindegyikkel tudtam, hogy elsősorban Isten tenyerén vagyok, másod sorban pedig jó, ha én tudatosan irányítom a bennem zajló folyamatokat. Mindenkivel beszélgettem még Pocakon belül és megbeszéltük, hogy mindent együtt csinálunk végig. Nekik ugyanannyi részük van a születésben mint nekem. Így sokkal könnyebb volt minden. Hiszen nemcsak rajtam múlt a szülés, hanem rajtuk is. A külső – szülésznő vagy orvos által ajánlott – instrukciókra akkor hallgattam, amikor már elfáradtam. Nekem két hosszabb és két gyorsabb szülésem volt, kronológiailag egy hosszú, aztán két három órás rövid és egy újabb 5-6 órás szülés következett. Akivel erőltették, hogy siessünk, azt nehezen éltem meg, hiszen tudtam, hogy a baba tempója eltér az orvosétól. Ugyanakkor hálás voltam, hogy gyorsan megszülettek. Hiszen az is fontos, hogy az ember mindenért hálát adjon. Ha így, ha úgy alakult egy-egy szülésélménye. A hálaadás és az Istenre való hagyatkozás az ami, segít egy életen át.

A negyedik gyermekünk születése nagyon nyugodt és szépen felkészült szülésélmény volt. Míg a többi gyermekkel dolgoztam majdnem végig, így nála már a fogantatás után eldöntöttem, hogy az ő születése előtt egy cseppet sem fogok dolgozni. „Mégiscsak a negyedik”, így az otthoni teendőkkel vettem csak körbe magam, hiszen azok is akadtak bőven. Így a kilenc hónap „zavartalan” várakozás után született meg a Negyedik Ajándékunk. Két lány, egy fiú után egy újabb kisfiú.

Az ő születése azért volt különleges, mert sokkal jobban tudatosítottam azt, hogy ő „születik”. A várakozás és maga a szülés is tudatos volt. Ez hatalmas segítség volt mindannyiunk számára. Elolvastam milyen is lehet „fajdalommentesen szülni”, ami tulajdonképpen a hipno-szüléssel egyenlő. Egy ismerős anyuka ajánlotta, aki már többedszer ment át ezen az élményen. A lényegét abban találtam meg, hogy a fájdalmat tudatosan átalakítottam magamban egy olyan „jó és természetes folyamattá”, aminek „történnie kell” azért, hogy az élet világra jöhessen. Így nem azt mondogattam magamban a nehéz utolsó órában, hogy fáj és majd „meghalok”, hanem, hogy ez egy szép, a babát előre toló folyamat része, hogy mi mihamarabb találkozhassunk. Az agy teljesen másképp vezényelte le a szülést, mint az előzőeket. Egy nyitott ablak képét jelenítettem meg magam előtt, a tágulási folyamat elősegítéseképp. Hálás voltam ennek az anyukának, és magamnak is, hogy hagytam a szülés előtt kellő időt arra, hogy tudatosítsam ezt a „technikát” ill. „gondolkodásmódot”. Számos könyvben olvashatunk már erről napjainkban, jó szívvel és jó tapasztalattal ajánlom minden gyermekét váró édesanyának.

Az egész család számára fantasztikus ajándék egy gyermek világrajötte. A saját- és a gyermekünk egész életére is nagy hatással van az, hogy őt hogyan – milyen érzésekkel – várták.

Számomra a nagycsaládos lét alapjai ezek a szavak: hit, tudatosság, döntés, következetesség, szeretet, nevelés, elengedés, ajándék, öröm, kihívás.

Hogyan változott meg az életmódunk a gyerekek születését követően?

Érdekes, hogy nem igazán gondolkoztam még ezen. A gyerekek olyan természetes részei az életünknek, hogy el sem tudom képzelni az életünket nélkülük. Vannak kihívások, de mindent együtt oldunk meg. Úgy látom, hogy a nagycsalád sokkal több áldást tartogat, mint azt sokan gondolják. Ez megint függ persze attól, hogy ki hogyan tudatosítja magában az Istentől kapott szerepét. Én ajándékként élem meg, hogy ránk bízta gyermekeit Isten, és gondoskodhatom róluk egy ideig. Megtaníthatom őket felelősségteljesen élni, értékelni az életet, keresni azt, hogy Isten miért gondolta ki őket, azaz mi is az életük értelme.

A változás talán azért nagyobb minden új családtag érkezésével, mert egy-egy tag jobban háttérbe szorul. Ezáltal a gyerekek megtanulják, hogy érkezett valaki, akire most több figyelem összpontosul, mint rájuk. Ez egy nehéz, de megszentelődéshez vezető folyamat mindenkinek. A gyerekek megtanulnak kilépni a saját világukból, megtanulnak megosztani mindent, amit kapnak, lemondani a saját idejükről vagy tárgyaikról. Ez nagy tanulság minden gyerek számára. Akinek nincs testvére, az nem is tudja ezt átélni, hiszen ezt az élet hozza nap, mint nap. Ők pedig észrevétlenül tanulnak meg kilépni önző világukból és olyan személyiségjegyeket kifejleszteni magukban, ami egyke társaiknak sosem adatik meg. Mi erre kincsként tekintünk, még ha nehéz folyamat is, de úgy gondolom, hogy elengedhetetlen része az életünknek.

A mai felgyorsult „hangos és most akarom” –ot diktáló világunkban a gyerekek nem tanulnak meg várni, lemondani és értékelni. Ebben „segít” a nagycsalád olyan formán, hogy akkor lesz harmónia, békesség és élmény együtt élni, ha megtanulunk mi magunk szülőként is várni, lemondani és értékelni a mindennapok kihívásait, tudatosítva azt, hogy ezt nekünk életünkkel kell a gyerekek elé élnünk.

A mi családi harmóniánkat az adja, amikor mindenkire jut idő. Nemcsak én töltök időt a gyerekekkel külön-külön, de ők is adnak időt apának – anyának elmenni egy teára vagy színházba lelkiismeretfurdalás nélkül minden hónapban vagy kéthavonta. Hiszen a család alapja a jó házasság. Ha nincs egység a szülők között, azt egyből megérzik a gyerekek és felborul a rend. Valaki beteg lesz, rossz jegyet kap, elkezd valamilyen rossz személyiségjegyet magára venni. Mindezzel figyelmeztetve a szüleit arra, hogy rá most több figyelem irányuljon. Ilyenkor fontos azonnal lépni, vele lenni, csak szeretni.

Az anya apa helyes szerepvállalása a családban kulcskérdés számunkra. Apa legyen a vezető, a család feje a döntésekben. Anya a családi „tűzhely” melegét biztosító biztos pont, ahogyan az régebben is volt. Ha ők ketten a helyükön biztosan állnak, az alapra áldás lesz építeniük. Mindemellett fontosnak tartom, hogy ma már az anyukák is keressék meg miben lelik örömüket a családi teendőkön felül. Van-e számukra olyan hivatás, amiben örömmel és kiteljesedetten vállalnak „munkát”. Nem leterhelve magukat és átvállalva a családfő szerepét, hanem sokkal inkább maguk örömére, kiegészítve a családi kasszát.

Számomra ilyen volt a pici gyerekek számára elindított angol nyelv játékos oktatása. Először csak a saját gyermekeimet „tanítgattam” játszva otthon, aztán tizenkét év alatt ez egész családi vállalkozássá alakult. Jelenleg is örömmel tanítok a saját gyermekeinken kívül másokat. Őket is mind a sajátjaimnak érzem. Ők nem elvesznek az életünkből, hanem hozzáadnak.

Varga Detty